Szívüknél nőttek össze a Budapesten született sziámi ikrek

Budapest — Közös burokban ver a szíve annak a két ikerbabának, akik nemrég születtek a Semmelweis Egyetem I. Számú Szülészeti Klinikáján.

Informá­cióink szerint a lányok a 30. hétre, 2000 grammos születési súllyal, Dunántúlról származó édesanyjuk császármetszéssel hozta őket a világra. A sziámi ikerpárnak két lába és két karja van, és úgy tudjuk, az orvosok lapzártánkkor is kemény harcot vívtak az életben maradásukért. Információink szerint nem történt orvosi mulasztás az eset kapcsán.

A sziámi ikreknek két külön szívük van, azonban közös burokban vernek. Két lábuk és két kezük van

Grafika:Séra Tamás

Ezt a nagyon ritka, ismeretlen eredetű fejlődési rendellenességet csak kevesen élik túl: Magyarországon 1970 óta 47 sziámi ikerpár született, de közülük csak néhányan maradtak életben. Köztük Bíró Tamás és Bálint, akik 1983-ban összenőve látták meg a világot: nekik a medencéjük volt közös. Mára már mindketten sikeres sportolók. A romániai magyar szülőktől Kis­peregen született Melinda és Izabella már 18 évesek.




Ők a mellkasuknál nőttek össze, és a most született ikrekhez hason­lóan közös burokban vert a szívük, valamint a májuk is összenőtt. A születésük után azonnal meg kellett műteni őket Magyarországon. Ma Melinda teljes életet él, Izabella azonban kerekesszékre szorul. A most 17 éves szlovákiai magyar Tóth Luca és Andrea a szétválasztó műtétsorozataik után szintén teljes életet él: kereskedelmi szakközépiskolába járnak, délutánonként pedig zenét tanulnak.

– A kettős torzok, köznapi nevükön sziámi ikrek nagyon ritka fejlődési rendellenességben szenvednek: mind­össze egy ilyen eset jut 200 ikerpárra. Megelőzni nem nagyon lehet, legfeljebb idejében kiszűrni, és akkor megszakítani a terhességet – jelentette ki dr. Hollósy János szülészorvos.

A kisperegi sziámi ikreket, Melindát és Izabellát Szegeden választották szét az orvosok 1998-ban

Az egypetéjű ikrek fejlődésénél az embriók osztódása nem fejeződik be a terhesség 15. napjáig, és így, félig-meddig összenőve folytatják tovább a fejlődésüket. Leg­gyakrabban a törzs különböző részein nőnek össze. Ez az elváltozás már igen korán, a 12., de legkésőbb a 18. heti genetikai ultrahanggal kiszűrhető, és a legtöbb esetben az abortusz mellett döntenek a szülők. Mivel ezek a vizsgálatok kötelezőek, így kizártnak tartom, hogy nem lehetett előre tudni azt, hogy a babákkal probléma van.

Híressé vált testvérek

Magyarországon az egyik legkorábbi ismert sziámi ikerpár Szőnyben született 1701-ben. Gófitz Ilona és Judit a hátuknál voltak összenőve, és 22 évet éltek. A „névadó” sziámi ikrek Csang és Eng Bunker voltak, akik 1811-ben születtek Thaiföldön, akkori nevén Sziámban. Őket a mellkasukon lévő porcszalag kötötte össze, és a testvérpár vagyonokat keresett a világot járva. Később Amerikában telepedtek le, házasságot kötöttek egy testvérpárral, és 21 gyermekük született.

Híressé vált testvérek
Blikk.hu
Frissítés :

Csupán két órát éltek a Budapesten született sziámi ikrek

“A világra jövetel után két órával elhunyt a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján súlyos, az élettel össze nem egyeztethető fejlődési rendellenességekkel született sziámi koraszülött ikerpár.

Az édesanyát egy vidéki kórházból szállították a terhesség 28. hetében a legmagasabb progresszivitási szintű, azaz a legsúlyosabb eseteket is ellátó fővárosi intézménybe. A klinikán az ilyenkor szükséges vizsgálatokat követően, a terhesség 29. hetében császármetszéssel segítették világra a gyermekeket, akik mindössze két órát éltek.

A Semmelweis Egyetem az édesanya kérésének megfelelően, valamint a betegjogokat tiszteletben tartva nem adhat bővebb tájékoztatást az ügyben. Köszönjük az újságírók és a közvélemény megértését.” – közölte a SOTE.

blikk.hu

Készítette: admin2

Megosztás:
468 ad