Gyere vissza

Krisztus Jézus nagyon határozottan megkülönböztette azt, amit mindenkinek mondott, attól amit tanítványainak mondott… Sokszor odafordult hozzájuk, elfordult a tömegtől: “ezt mondom nektek…“.
Vagy amikor befejezte a tanítást, de a tanítványok nem értették, akkor megvárták amíg félremennek onnan, és utána kérdezték meg tőle, hogy mit is jelent az, amit mondott.

Így vagyok én is most ezzel, hiszen valamelyest a tanítványok közé írok – mint olvasóim, és a tanítványokkal más módon lehet, s kell beszélni.

Békesség az Olvasónak!

 

Vajon mit tud a Jézus Krisztus beszédén érteni a tanítványi sereg?

A megszentelődés útján elinduló, már megtért lélek, azaz: a Szenlelkét kapott állapotával és már másként érzékelő látásával, ami elüt a világ gondolkodásától, elüt a meg nem tért emberek gondolkodásától, elüt azoknak a gondolkodásától és látásmódjától, akik hallgatták ugyan Jézust, de nem mentek hozzá, és nem tértek meg, és nem gyógyultak meg – vajon hogyan tovább?! Akik ebben már benne voltak, s mégsem mentek hozzá, vagy elindultak bár’ de menet közben volt mégis olyan, mi eltántorította őket.

Úgy “jöttem” most ide közzétek, mint akikkel úgy beszélhetek és úgy beszél az Úr, hogy … értetek jöttem… (Mt 9,13).

Akiben egyszer az Úr már úrrá lett, annak így szól az Ige: “Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.” – 1Pt 5,7



Ami nyomaszt, ami terhel, ami konkrétan félelemmel vagy keserűséggel vagy lázadással tölt el, vagy most már föladott állapotodba azt mondva ‘nem számít semmi’ : MINDEN számít neked, ezért azt mondja az Úr: add ide nekem, és bízd rám az ügyedet, mert ami neked lehetetlen, nekem mint Mindenható Istennek: nekem lehetséges! GYERE VISSZA, nem a hitedet kérem ma, a bizalmadat kérem vissza! hogy amikor bíztál bennem, amikor odahajtottad a fejed az én kezemre, amikor elsírtad, és elpanaszoltad, hogy ‘könyörülj rajtam Uram mert nincs számomra tovább út’… Azzal mutatom meg neked ma, hogy gondot viselek rólad, hogy alkalmassá tett időt adok neked, hogy gyere vissza!

“Születésem óta a te gondod voltam, anyám méhétől fogva te voltál Istenem…” Zsolt 22,11

 

Igerészünk: 2 Timóteus 1,1-5:

(újfordítású Biblia – Kálvin János Kiadó, Budapest -2014):

  1. Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint,
  2. Timóteusnak, szeretett fiának: Kegyelem, irgalom, békesség Istentől, a mi Atyánktól és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.
  3. Hálát adok Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben,
  4. és könnyeidre emlékezve látni kívánlak, hogy öröm töltsön el.
  5. Eszembe jutott ugyanis a te képmutatás nélkül való hited, amely először nagyanyádban, Lóisban lakozott, majd anyádban, Eunikében, és meg vagyok győződve, hogy benned is.

 

Gondolat-ébresztő üzenetek:

1. Küldött (ἀπόστολος, ου, ὁ) [olvasd: áposztolosz]:

Pált, Isten küldöttként jelöli meg. Elhívott küldött, követ. Etimológiailag ez a szó eleinte “rakodási jegyet”, útlevelet jelentett. Később alakult ki ebből, “különleges megbízatással felruházott gyülekezeti tisztségviselőket jelenti“, végül pedig Isten küldöttei, követei, apostola. Jogos az ember minduntalan keresése: Kik vagyunk, mi a küldetésünk, mi a célunk ebben a világban: ki vagyok én? Keresésünk alappillére, hogy HELYRE TEGYÜK MAGUNKAT, énképünket, státuszunkat. Az énkép a magunkról alkotott véleményünk összesége… ez tartalmazza az önbizalmat (miben vagyunk jók!), és tartalmazza az önbecsülésünket is (önmagunk elfogadása!).

Mi a te “útleveled”? Mi a te “rakodási jegyed”? Honnan jössz, és hová mész? Kinek mondod te saját magadat? S kinek mond téged az Isten? Erre a témára későbbiekben bővebben visszatérünk, 2 igét emelek itt ki: – a Szentlélek hordozói vagyunk (1Kor 6,19), – elhívottak vagyunk (Ézs 49,16) akiket az Isten a tenyerén hordoz.



Megannyi kérdés, s számtalan válasz a Bibiából –  fontos meglátni: Isten soha nem azt mondja mi hiányzik belőlünk: mivé válhatunk általa! Nem a hiányra tekint, hanem arra, hogy mivé lehetünk / válhatunk Őáltala! Mi a Krisztussal járás, krisztusi-szemüveg egyik roppant fontos momentuma? Nem hiányra tekint, HANEM HOGY MIVÉ LEHETÜNK!

 

2. Akarat (θελήματος) [olvasd: thelémátosz]:

Emberi akarat – Isteni akarat. Emberi akarat testi-földi értelemben, s isteni akarat – sokszor az előzővel szemben.

Tiszta, megtisztított akaratra van szükségünk, mert akarni csak az tud igazán, aki nem csak “megpróbál”, aki nem csak “vágyakozik”, aki nem csak szentimentalizmusban él, hogy ‘jaj de jó lenne’… Egy sereg példát hoz a Biblia azokról a személyekről, tömegekről, akik csak mennek és hallgatják őt, de semmi több; erről azt mondja, hogy: csak jóllakni járnak hozzá (eklatáns példa Jn 6,26).

De mi van az akarattal?

Az akarat egyik aspektusa a kíváncsiság. Ha egy gyerek szemébe belenézel, akkor látod azt a ragyogást, csibészséget, azt az élni akarást amit sajnos egy felnőtt szemében sokszor már nem látunk. Ennek egy legfőbb hiánya, hogy nincs meg a “talaj” a lábunk alatt:

  • a helyünk Isten mellett, Istenhez viszonyítva
  • a Krisztus-szeretetünk, megtért állapotunk, s ebből fakadóan:
  • ön-szeretetünk,
  • ön-elfogadásunk,
  • ön-bizalmunk
  • ön-becsülésünk

Vissza az alapokhoz: ha ezeket a krisztusi-értékrendi dolgokat az életünkben helyre rakjuk, csak akkor fog körülöttünk kisimulni minden, akkor kerülnek helyükre a dolgok, a saját dolgaink. Enélkül a pillérek nélkül látni sem látunk (!), hát hogyan akarunk az élet ‘sötétségében’, kihívásaiban, próbatételeiben eligazodni?!…

Nyissuk ki a bibliai dimenziót: “…nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével…” – Kol 1,9. Megismerni az Atya akaratát: maga az élet! Miért tenné ezt épp velem? – jókedvéből: “Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint…”  Ef 1,5.

Imádkozz Akaratért – Imádkozz, hogy megismerd az Atya akaratát – Imádkozz, hogy megismerd a Krisztus akaratát a te személyes életedben!

… és Akard hát! … mert nem elég megborzongni… nem elég fellobogni… nem elég csak égni… nem elég álmodozni… nem elég megérezni… nem elég sejteni… nem elég a célt látni… nem elég útra lelni: az úton menni kell!… ahogyan ezt Váci Mihály szépen megfogalmazta!

Visszatérhetünk a bevezetőre – emlékszel, hogy kezdtük? [da capo al fine] “A megszentelődés útján elinduló […] lélek […] elüt a világ gondolkodásától, elüt a meg nem tért emberek gondolkodásától, elüt azoknak a gondolkodásától és látásmódjától…“: miért is? – más a mozgató rugó, más a motiváció, más az értékrend. Ezért: “… ne szabjátok magatokat e világhoz …” – Róm 12,2 – ne szabjátok, ne idomuljatok, ne simuljatok hozzá, ne vegyétek át az értékrendjét!

 

 

Csendesedjünk el, és imádkozzunk!
Állítsd meg mindig lázadó szívünket Urunk, s amit mondasz Urunk, add meg hogy cselekedjük meg – az életünkért… Ámen!

 

Jak 5,13-16: „Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dícséretet énekeljen. Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.

 

 

 

 

 

Hasznos, érdekes volt a cikk? Írd meg véleményed csoportunkban:

Írországi Magyarok-Hírek-Információk

Csatlakozz te is Írország legnagyobb Magyar csoportjához :

 Irorszagi Magyarok Info Oldala

TOVÁBBI HÍREINK ITT

Készítette: Szabo Csaba

Megosztás:
468 ad