12 EZER EURÓ KÁRTÉRÍTÉST KAP A 6 ÉVES KISFIÚ, AKIT ÖSSZEFIRKÁLT AZ ÉDESANYJA EGY AJAKRÚZZSAL

 

Kártérítésért perelte be egy írországi anyuka a nagynevű, kozmetikai cikkeket gyártó céget, a L’Oreal (UK) Limited-et. Még 2015-ben egy akkor 3 éves kisfiú (nevét az édesanyja kérésére nem hozták nyilvánosságra) az édesanyja sminkes készletével játszott, majd az anyuka viccből egy ajakrúzzsal (No 507 Relentless Rouge) a kisfiú homlokára írta annak neve kezdőbetűjét. Két óra múlva az anyuka nekiállt lemosni az irományt és ekkor szembesült vele, hogy a nehezen lejövő firkálás alatt fia bőrén allergiás tünetek jelentkeztek, a bőr bepirosodott, bedagadt, majd felhólyagosodott. Az aggódó édesanya ezután egy bőrgyógyászati szakrendelésre vitte a fiát, ahol kezelésben részesítették a gyermeket.



A kisfiú homlokáról a seb nyomtalanul eltűnt, de az anyuka nem hagyta annyiba a dolgot és bíróság elé vitte az ügyet. A L’Oreal cég jogi képviselője először azzal védekezett, hogy a rúzst nem az előírásoknak megfelelően használták, de később jobbnak látta megegyezni a felperessel egy 12 ezer eurós kártérítés kifizetésében, amit a bíróság jóváhagyott.

 

forrás: independent.ie

Hasznos, érdekes volt a cikk? Írd meg véleményed csoportunkban:

Írországi Magyarok-Hírek-Információk

Csatlakozz te is Írország legnagyobb Magyar csoportjához :

 Irorszagi Magyarok Info Oldala

TOVÁBBI HÍREINK ITT

Készítette: Tibor

Megosztás:
468 ad